Új könyveink
Könyvrendelés
Fénykönyvek
Előkészületben
Szerzők
Munkatársak
Magyar Lettre
Készletlista
Hírek, események
Kiadói képzés
Szoftverek
|
 392 oldal
ISBN 978-963-676-488-3
© Jelenkor Kiadó
| Mészöly Miklós
A negyedik út
| | Mészöly Miklós életműsorozata nagyrészt az ő 1995 nyarán összeállított kötet-tervezetei szerint jelent meg eddig. A mostani kötettől kezdve azonban el kell térnünk tőle, különösen a tanulmánygyűjtemények esetében. Sem a mostani, A negyedik út, sem az ennek folytatásának is tekinthető Magyar holmi válogatása valójában nem készült el, Mészöly csak megjelölte, hogy miként képzeli el szerkezetüket. Válogatásának alapja az 1990-ben Szombathelyen megjelent A negyedik út című gyűjtemény – ezt metszi két kötetté az életműkiadás tervezete, megjelölve, hogy a második részt kiegészítené az azóta eltelt évek válogatott publicisztikájával.
A negyedik út eredeti kiadása a legmostohább sorsú tanulmánygyűjteménye: megjelenésekor a példányok jó része raktárban maradt s szinte elfelejtődött, alig lehetett lehetett hozzájutni; s csak évekkel Mészöly halála után jutottak el az eredeti kiadás előkerült példányai, új borítóval, új kötésben, de változatlan formában a könyvesboltokba (ezért némiképp félrevezetően második kiadásként). Az írások közül néhányat Mészöly ugyan annyira fontosnak érzett, hogy utolsó válogatásába is fölvette (vagy más, meg nem valósult kötetekbe tervezte fölvenni) őket; mások újraközlésétől viszont eltekintett. […] Kétségtelen, hogy rengeteg továbbgondolásra érdemes ötlet és megfontolás van bennük; mai szemmel olvasva azonban főleg két szempontból tarthatjuk őket fontosnak. Egyrészt immár három évtized távolából valóban a kort jól jellemző dokumentumok – kutatóknak s újabb generációknak. Másrészt azonban mára mintha fölerősödnének azok a szálak, amelyek a szépírói életműhöz kötik őket: mintha a nagy történelmi fikciós novellák (az életműsorozat Pannon töredék című kötetében megjelent írások s a Családáradás című regény) háttéranyagául szolgálnának. (Wilheim András)
| Utolsó frissítés: 2010. június 1. kedd
Vélemények, észrevételek, javaslatok Kérjük, írja meg nekünk, ha a könyvben sajtóhibát, tárgyi tévedést talált! Jelezze, ha a könyvet hiába kereste a boltokban, vagy ha a szerző más műveit is szeretné olvasni! Amit ebbe a rovatba ír, az megjelenik a vélemények listáján, és minden felhasználó számára látható lesz, vitathatják, reagálhatnak rá. A könyvvel kapcsolatban a kiadónak feltett kérdéseire ugyanitt válaszolunk.
|